Novák Ágnes coach

Személyes és üzleti coaching

  • Aktualitások
  • Tréningek
  • Csoportos coaching
  • Egyéni coaching
  • Vezető Szalon
  • Coach Szalon
  • Blog
Most itt vagy: Főoldal / Blog / Hogyan fókuszáljunk?

Hogyan fókuszáljunk?

2018.01.02. By Novák Ágnes

Amikor egy újévet kezdünk, mérleget készítünk, értékeljük az előző évünket és megfogalmazzuk az előttünk álló időszakra vonatkozó új, vagy átfogalmazzuk az előző évről áthúzódó, régi céljainkat. Ezek között olyanok is előfordulhatnak, amelyeket már évek óta cipelünk magunkkal, mert valahogy nem sikerül megvalósítani őket. Gyakran a nem megfelelő fókuszálás, vagy a fókusz hiánya miatt kerülünk ilyen helyzetbe.

Én sosem voltam igazán nagy híve az újévi fogadalmaknak, szeretek úgy tekinteni az előttem álló napokra, amelyek közül bármelyik alkalmas arra, hogy belekezdjek valami újba, amit szeretnék, vagy megváltoztassak valami régit, amit már nem. Ami számomra a legnagyobb feladat, kiválasztani azt a néhány dolgot az álmaim, vágyaim, elképzeléseim közül, amire egy adott időszakban fókuszálni fogok. Ráadásul a kiválasztás után jön még a neheze, meg is tartani a fókuszt azon, amit kiválasztottam. Amikor túl sok mindennel foglalkozunk, megoszlik a figyelmünk a sok terv, tennivaló között, néhánynak a megvalósításába bele sem kezdünk, vagy belefogunk, ám végigvinni nem tudjuk. Ilyenkor nemcsak a frusztrációnkat fokozza a befejezetlen feladat, hanem az agykapacitásunkat is leköti.
Napról-napra, akár percről-perce, jöhetnek újabb ötletek, kihívások, feladatok, amelyek könnyen eltéríthetnek a fókusztól. Aminek persze az a következménye, hogy elaprózzuk magunkat, és ami igazán fontos, arra már nem marad idő, energia. A fókuszálás nem megfelelő volta miatt érezzük azt, hogy vesztegetjük az időnket, hogy nem történik előrelépés, hogy nem vagyunk elég eredményesek.

A fókuszálás menete:
Fejezzük ki, amire valóban vágyunk, ezek alapján fogalmazzuk meg a céljainkat, rangsoroljuk őket és válasszuk ki közülük azt a néhányat, amivel egy meghatározott időtartamon belül foglalkozni akarunk. Létezik éves, heti és napi fókusztéma is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy hatnál több dologra nem tudunk figyelni, így érdemes maximum hat célt meghatározni egy évre.

A tervezés még csak a nulladik lépés, hiszen egy terv nem sokat ér megvalósítás nélkül. Kulcskérdés, hogy rá tudjuk-e venni magunkat azokra a tevékenységekre, amelyeket elterveztünk, vagy a pillanatnyi késztetések tönkreteszik a hosszú távú terveinket. A feladat nemcsak az, hogy csináljam, amit elhatároztam, hanem az is, hogy ne csináljak helyette valami mást, ami eltérít attól a tevékenységtől, amit fókuszban tartok.
A terveink megvalósításában az önfegyelmünkre támaszkodhatunk, amely az önirányítási képességünk egyik kulcskompetenciája.

Mi segít a fókuszálásban?
1. Tarts a kezed ügyében valamilyen – lehetőleg – egészséges édességet (aszalt gyümölcsök, fekete csokoládé), mert a cukor segít az agyadnak a fókuszálásban.
2. Kapcsold ki a telefonod! A legtöbb hívás egyáltalán nem fontos és nem is igazán sürgős.
3. Szerezz be egy megfelelő széket, amelyben kényelmesen és optimális testhelyzetben tudsz ülni!
4. Hallgass klasszikus zenét – ha nem egyedül dolgozol, akkor fülhallgatón keresztül!
5. Tegyél rendet az asztalodon, még jobb, ha elpakolsz róla!
6. Kapcsolj ki minden jelzést, amit nem használsz (emailek érkezése, telefonüzenet, stb.)!
7. Mérd az időt, hogy mi mindent tudsz megcsinálni egy óra alatt!
8. Ha rendszeresen, vagy több napon át kell ugyanarra a dologra fókuszálnod, akkor határozd meg, hogy napi szinten mennyit fogsz vele foglalkozni. Ne feküdj le addig, amíg nem teljesíted a napi penzumot.
9. Jutalmazd meg magad és legyél büszke, ha sikerült megvalósítani, amit elterveztél!
10. Írd le a hosszú távú célod, keretezd be és minden reggel nézz rá, olvasd el!

„Eldönteni, hogy mit nem teszünk, ugyanolyan fontos, mint eldönteni azt, hogy mit teszünk.” Steve Jobs

Jó fókuszálást kívánok mindenkinek!

Novák Ágnes
senior tréner és coach

The following two tabs change content below.
  • A szerzőről
  • Korábbi cikkek
My Facebook profileMy LinkedIn profile

Novák Ágnes

Coach itt: A Célodért
My Facebook profileMy LinkedIn profile

Korábbi cikkek: Novák Ágnes (Minden cikk)

  • Vezető Szalon – csoportos coaching vezetőknek – 2024. - 2020.03.20.
  • Kapcsolatjavítás és konfliktuskezelés – az asszertív kommunikáció alapjai - 2019.03.30.
  • Kedvenc játszmáink – önismereti program - 2019.02.01.

Kategória: Blog

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel havi hírlevelemre, ahol az induló programjaim mellett olyan témákról olvashatsz, mint: konfliktusok, emberi játszmák, stressz viselkedések kezelése, valamint érzelmi intelligencia és önérvényesítés fejlesztése.

Vélemények a programokról

Résztvevői vélemények a programokról

Vélemények rólam

Résztvevői vélemények rólam

Kapcsolat

info@novakagnes.hu
Üzenet küldése
Telefon: +36 30 523 6258
Novák Ágnes
2000 Szentendre, Vadvirág u. 3/b.
Adószám: 78950951-1-33

Tárhelyszolgáltató: ProfiTárhely Kft.

Rólam

Novák Ágnes
Senior tréner és coach, konfliktuskezelési tanácsadó
Hitvallásom
Végzettségek, képesítések

View Ágnes Novák's LinkedIn profile View Ágnes Novák's profile

Legfrissebb

  • Gnothi seauton – Ismerd meg önmagad!
  • Karizmatikus személyiség vagy?
  • Akarod, vagy csak szeretnéd?
  • A csúcsélmények hatása az életünkre – Karácsony apropóján
  • A csoportfejlődés szakaszai – A működési szakasz

A Célodért · Copyright © 2025

Oldalunkon cookie-kat használunk a legjobb felhasználói élményt biztosítása érdekében. Ha a beállítások módosítása nélkül tovább tartózkodik az oldalon, azt a cookie-k fogadásához történő beleegyezésnek tekintjük.Ok