A Coach Szalon egy szakmai műhely coachok számára, ahol lehetőségünk van, egy igazi szakmai közösségen belül:
• gyakorolni egymással „laboratóriumi” körülmények között;
• új eszközöket megismerni – tanulni – kipróbálni;
• esetmegbeszélést tartani – mások megoldásait, elakadásait megismerni és tanulni belőle;
• üzleti együttműködést elindítani, és ehhez személyes tapasztalatot gyűjteni.
Két csoportban dolgozunk, havi egy alkalommal találkozunk, ami azzal az előnnyel is jár, hogy aki a saját csoportjában nem tud részt venni valamelyik alkalommal, a másik csoportban pótolhatja a hiányzást.
A személyesi csoporttal minden hónap 1. szerdáján (9.00-12.30), az online csoporttal pedig a hónap 3. szerdáján (9.00-12.30) találkozunk.
A program helyszíne az 1. szerdán a XIII. kerületi Pozsonyi Pontban, a 3. szerdán pedig online, a Microsoft Teams-en keresztül.
Mindkét félév első két találkozóját összevonjuk egy teljes nappá. Az egész napos találkozónkon jobban el tudunk mélyülni egy-egy gyakorlat során és az új csatlakozóknak is lehetőségük lesz megismerni a csoport eddigi tagjait. Az új jelentkezők az egynapos találkozó után dönthetnek arról, hogy csatlakoznak-e hozzánk. A csatlakozás féléves elköteleződést jelent.
A Coach Szalon tagjairól és programjairól bővebben ITT találsz információt.
Ha érdekel a Coach Szalon, töltsd ki az alábbi regisztrációs mezőket:
Novák Ágnes
Korábbi cikkek: Novák Ágnes (Minden cikk)
- Vezető Szalon – csoportos coaching vezetőknek – 2024. - 2020.03.20.
- Kapcsolatjavítás és konfliktuskezelés – az asszertív kommunikáció alapjai - 2019.03.30.
- Kedvenc játszmáink – önismereti program - 2019.02.01.